Kezelések

3D Scoliosis terápia (Schroth)

A háromdimenziós scoliosis terápiát Katharina Schroth fejlesztette ki az 1900-as évek elején. Schroth saját gerincén kísérletezte ki, hogyan tudja gerincferdülését és bordapúpjait korrigálni, így született meg a Schroth Terápia.

A terápia célja a gerinc maximális aktív nyújtásával annak felegyenesítése, háromdimenziós forgató légzéssel a törzs visszaforgatása középre valamint a korrigált testhelyzet megtartása mellett végzett izomerősítés és nyújtás. A terapeutával megtanult korrekciós helyzetek beépíthetők a hétköznapi életbe, így 24 órán át végezhető a terápia.

A gyakorlatokkal a hibás tartás korrekciója, a belső testkép normalizálása a cél. Nagyon hatékony manuálterápiával kiegészítve.


Craniosacralis terápia

A terápia Dr John Upledger nevéhez fűződik, aki az 1970-es években felfedezett a szervezetben egy harmadik önálló ritmussal rendelkező élettani rendszert, amit craniosacralis ritmusnak nevezett el.

A rendszert az agyi folyadék (liquor) szabályos termelődésének mechanizmusa működteti, mely a testen bárhol kitapintható. Ha a szövetekben valahol blokk képződik (testen, koponyacsontok között), akkor a craniosacralis ritmusban változás következik be.

A terápia ezt próbálja helyreállítani mikromanipulációval, mely a koponyacsontok közötti fiziológiás elmozdulást állítja vissza, illetve a test kötőszövetes rendszerében lévő kóros feszültségeket oldja.

Bővebb információ: www.upledger.hu


Fascia terápia

A fascia a bőrünk alatt elhelyezkedő kötőszövet, mely az egész testünket behálózza, beborítja az izmokat és a belső szerveket. A fasci hálózat biztosítja, hogy a kívánt fizikai teljesítményt meg tudjuk valósítani.

Izomsérülések, csonttörések utáni immobilizáció esetén a fascia hálózatban változások (rövidülések, megvastagodások) mennek végbe, melyet ha a rehabilitáció során nem kezelünk manuális technikával, akkor a kívánt eredményt (ízületi mozgásfunkció helyreállítása) nem kapjuk meg.

A terapeuta speciális fogásokkal tudja lazítani a fasciát, amely jobb izomfunkciót, és szabadabb mozgást eredményez. Ezt kiegészíthetjük az SMR henger alkalmazásával, melynek használatát a terapeuta betanítja, és a beteg az otthonában is tudja alkalmazni.

Sportolók a sporttevékenység előtt és után hatékonyan alkalmazhatják!


Gyógytorna

A mozgás szervrendszerben bekövetkezett elváltozások helyreállításával foglalkozó aktív és passzív módszer.

A torna során törekszünk a teljes ízületi funkció helyreállítására, és a megfelelő izomerő elérésére.


McKenzie terápia

Egy mechanikai módszeren alapuló diagnózis és terápia, melyet Robin McKenzie új-zélandi gyógytornász fejlesztett ki a az 1980-as években.

Derék, nyak, hát és a végtagízületek problémáinál alkalmazhatjuk. A terápia lényege, hogy találjunk egy olyan mozgásirányt, mely a fájdalmat csökkenti, a mozgástartományt pedig növeli.

Ezzel a gyakorlattal a beteg önmagát kezeli otthonában is. Miután meggyógyult, preventíve használja a probléma újra kialakulásának megelőzésére.


Medical flossing

Egy új kezelési forma Magyarországon a rehabilitációban. Alapelve szerint a fasciaháló rétegei között letapadások jönnek létre, sérülések illetve krónikus fájdalmak esetén.

Ilyenkor, ha ezen letapadások nincsenek kezelve, megrekedhetünk a rehabilitációban. A terápia egy rugalmas gumiszalagot használ az érintett testrészre feltekerve, az elváltozás függvényében különböző nyújtottsági arányban.


Medical taping

A kinesio tape terápia egy hatékony módszer a mozgásszervi problémák kezelésében. A kineziológiai tapasz egy rugalmas anyagból készült szalag, mely a bőrre ragasztható (semmilyen gyógyszert nem tartalmaz).

A bőrben levő receptorokra gyakorolt hatásával tudjuk elérni a fájdalom, duzzanat és izomfeszülés csökkenését, illetve izomerő növelést.


Perifériás idegmobilizáció

A módszer lényege, hogy a terapeuta speciális tesztek segítségével feltérképezi a perifériás idegek működését és állapotát, majd egyénre szabott mozgássorokkal és fogásokkal segít az adott problémán.

A terápia célja a perifériás idegek gyulladásának a csökkentése, blokádjainak megszüntetése, mozgásterjedelem növelése, fájdalomcsökkenés elérése.


Manuálterápia

A manuális terápia a támasztó-mozgató szervrendszer reverzibilis működészavarainak diagnosztikájával és terápiájával foglalkozik. Alapját a csontkovács mesterség, az oszteopátia és a kiropraktika alkotja.

A vizsgáló és kezelő fogásokat az orvosok jelentősen továbbfejlesztették és tudományos alapokra helyezték. A manuális terápia a panaszok kiváltó okának helyét, és a funkciókárosodásért felelős szöveti struktúrát (ízület, izom, kötőszöveti képlet, idegi képlet) állapítja meg.

A terapeuta felállít egy funkcionális diagnózist, ez alapján egy egyénre szabott kezelési tervet határoz meg.

Milyen esetekben segít?

  • különböző ízületi fájdalmak, korlátozottság
  • izomfájdalom
  • gerinc degenereatív elváltozásai (csigolya meszesedés) következtében kialakuló nyaki, háti , derékfájdalom
  • fájdalmas, beszűkült alsó és felső végtag- ízületi mozgások
  • gerincsérv
  • fejfájás
  • kivizsgált szédülés, fülzúgás

Ellenjavallatok:

  • daganat
  • friss törés
  • gyulladásos folyamat
  • csontritkulás
  • vérzékenység
  • agyi érbetegségben szenvedők